Lakáseladás, hogy virágos kertem lehessen

Úgy terveztem, hogyha betöltöm a 30 -at, akkor mindenképpen szeretnék kiköltözni egy kertes házba, hogy a növényeimet kinti környezetben tudjam nevelgetni, valamint nem csak a bent lévő növényeim lehessenek friss levegőn, de újakat is szerzem majd, amelyek évelők lesznek, és sok – sok éven keresztül pompázni fognak a kertben. Lesznek virágzó és csak zöldet adó növényeim, egy kis botanikus kertet szeretnék összehozni. Ehhez nem is kell más, minthogy a lakásomat eladjam, és megvegyen életem kis kertes ékszerdobozát. Jelentkezők akadtak is kis lakásomra, az egyik nagyon úgy tűnik, hogy befutó lesz, és sikerül nyélbe ütni az adás – vételit, ennek úgy néz ki, hogy egyetlen eddig ismert egyetlen akadálya van, amit csak én tudok feloldani, az pedig, hogy megszerezzem a lakás energetikai tanúsítványát.


Rögvest utána is kezdtem nézni, hogyan is tudom ezt beszerezni záros határidőn belül, úgy, hogy a vevőm ne álljon el a vételi szándéktól, úgyhogy picit feszült voltam, hogy minden időben sikerüljön. Utóbb kiderült nem volt semmi okom arra, hogy aggódjam. Persze akkor még nem tudtam, hogy milyen remek céget fogok találni, aki az energetikai tanúsítvány kiállításával foglalkozik. Interneten találtam őket, szerencsére hamar szembe jöttek, ugyanis egyre fogyott az időm, így legalább a cég megtalálása volt első körben gyors. Ami pedig második körben történt az maga a csoda volt. Hiszen amint olvastam a honlapjukat, mindennel tisztába kerültem. A honlapjuk remek információkkal szolgál nem csak arról, hogy hogyan is zajlik az általuk végzett felmérés, hanem, hogy a tanúsítvány milyen célt szolgált, és kinek mennyi ideig biztosíték. Hiszen én mint eladó, biztosítom a vevőmet, hogy a lakással minden rendben van, nincs felesleges energia kiszökés, nem fog a közüzemi számlákra égbe menő összeget kifizetni, hogy ha a tulajdonába kerül az ingatlan. Ez szerintem mind a két félnek nagyon jó. Az pedig, hogy a cég vállalja, hogy a kiadott energetikai tanúsítványra 10 éves biztosítást vállal, valami fantasztikus. Természetesen én csináltatom meg a tanúsítványt, mint eladó, de a leendő tulaj feladata, hogy megőrizze azt.

Most, hogy minden technika kérdésemre választ kaptam, eme remek oldalon, amit ez a szuper cég üzemeltet. Már csak annyi feladatom volt, hogy felkeressem őket, és kihívjam egy felmérésre. A telefon túlsó végén egy nagyon kedves hangú kolléganőjükkel beszéltem, aki tájékoztatott, hogy azért tudják ezt a rövid- 12-14 órás- határidőt tartani a szakvélemény elkészítésére, mert az ingatlanhoz legközelebb tartózkodó mérnök kollégáját fogja megadni kontaktnak. Én a mérnök kollégával egyeztettem és már a hívás napján ki is érkezett az ingatlanomba. Ott a szakértelmét megcsillantva nagyon hamar végzett, és még nálam a lakásomban elküldte a benti kollégáinak az adatokat, hogy azok minél előbb ki tudják állítani a tanúsítványomat. Én nagyon megköszöntem a szakértelmét, és gyorsaságát. A mérnök tájékoztatott, hogy a gyorsabb kézhez vétel miatt futár fog hozzám érkezni.

Így is történt, másnap a tökéletesen kiállított energetikai tanúsítványt meghozta 8 órára a futár, és már dolgom nem is volt, minthogy az elkészült dokumentummal bemenjek az ügyvédi irodában, ahol már minden készen van és már csak ez az egy energetikai tanúsítvány dokumentum hiányzott az adás – vételi megírásához. Miután meglett semmi akadálya nem lehet annak, hogy az eladás megtörténjen, nekem pedig szép virágos kertem legyen a kertes házamban.