Nagyon szeretem a virágokat, de anyukám az igazán nagy rajongójuk. Néha csak úgy is meg szoktam lepni egy csokorral, mert tudom, hogy nagyon örül neki. Ő képes egész nap a kertben sürögni-forogni, számára ez kikapcsolódás.
Még a házban is minden sarokban találni növényt nálunk, igazi dzsungel! A virágok feldobják az egész házat és mindig, mikor belépek a lakásba, érzem a friss, virágillatot az egész helyiségben. Ez nem csak nálunk van így, az irodában szintén igyekszünk minél több virágot elhelyezni, ezzel is otthonosabbá tenni a környezetünket, ahol a mindennapjainkat töltjük.
Egyszer, amikor az irodából mentem haza, felszálltam a buszra, mert aznap nagyon hideg volt és nem szerettem volna hazasétálni. A buszra felszállt egy idős bácsi is utánam, aki megkérdezte, hogy jó buszra szállt-e, elmondta, hova szeretne menni, én pedig megnyugtattam, hogy jó helyen van, nincs semmi probléma.
A bácsinál volt egy csokor virág, azt hiszem sárga tulipánok voltak. Rám nézett, és odaadta nekem. Azt mondta, ő mindennap jár a piacra, mindennap visz haza virágot, és most szeretné nekem adni, szeretne mosolyt csalni az arcomra. Hát mit ne mondjak, nagyon meglepődtem, nem szoktam csak úgy virágot kapni senkitől. Nagyon örültem neki, hazaértem és egyből vázába tettem és leraktam az íróasztalomra, hogy lássam minden nap.
Pár nap után sajnos a virág már elhervadt, így kénytelen voltam búcsút mondani neki, azonban anyukám olyan kedves volt, hogy másnapra már hozott egy másikat, amit szintén az íróasztalomra tett, így a szobám ugyanúgy finom illattal volt tele és szép színekben pompázott!
A bácsit azóta többet nem láttam, de az biztos, hogy aznap sikerült valakinek az arcára mosolyt csalni, sőt, nem csak aznap. Ha erre gondolok, mindig elmosolyodom.