Tavasz. A kedvenc évszakom! Ilyenkor minden újjá éled, a fák, a virágok, és maguk az emberek is. Ahogy melegszik az idő, és egyre többet süt a nap, szemmel látható, hogy az emberek is kivirágoznak. Elkezdenek többet mosolyogni, kiülnek a teraszokra, és egy-egy kávé mellett önfeledten nevetnek a barátaikkal. A gyerekek előkapják a biciklijüket, görkorcsolyájukat és vígan száguldoznak velük a napsütésben. A parkok megtelnek kutyákkal és gazdikkal, akik hol egymással játszanak, hol új barátságokat kötnek. Egyszerűen gyönyörű.
Az ismerősem onnan szokták tudni, hogy most már biztosan itt a tavasz, hogy kiviszem a virágaimat a teraszra, az udvarra, a kert minden pontjára. Hálásak a növényeim is ezért a napfényért. Télen még az ő hangulatuk is búskomor. Mindig nagyon szoktam rájuk ügyelni, nem szeretném, ha megfagynának.
Régebben, amikor még nem volt ennyi növényem, egyszerűen csak bevittem őket a teraszról a házba és ott teleltek velünk együtt. Azonban, ahogy egyre több szerzeményem lett, úgy a lakás egyre kisebbedett. Már kevésbé fértünk el egymás mellett kényelmesen. Főleg, amikor még a gyerekek kicsik voltak, és egésznap bent rohangáltak a házba, hát igen-igen megszenvedte egy pár növényem, felborultak, összetörtek a cserepek és hasonlók. Így eljött az ideje, hogy valami megoldást találjunk erre a helyzetre. Azt azért mégsem szerettem volna, ha kint megfagynak. Bár elajándékoztam közülük egy párat, még mindig több volt belőlük, mint amennyit a lakásunk megbírt.
Végül arra a döntésre jutottunk, hogy bevisszük őket a garázsba. Két garázsunk van, az első, ahol az autók vannak, és a hátsó, ahol a különböző szerszámok és egyéb kacatok. Ez egy ideális hely lett volna a növényeim számára. Igaz, itt is csak úgy férnek el, ha egymás mellett vannak, épp csak annyi hely marad, hogy az ember elférjen köztük és meg tudja őket locsolni. De itt nem zavarnak senkit.
Már majdnem beköszöntött a tél, november közepe volt, amikor leesett, hogy ott nincs fűtés. Igaz, hogy ezeknek a drágáknak nem kell éppen akkora meleg, mint nekünk ahhoz, hogy ellegyenek, de azért az a minimális védelem sem elég a számukra, mint amit a garázs falai nyújtanak. Főleg akkor, ha hatalmas fagyok lesznek a télen. Teljesen el voltam keseredve, hogy mi lesz most velük. Aztán a férjem szerzett egy aprócska fűtőberendezést, ami gázpalackkal működik. Neki is kezdtünk a keresgélésnek, hogy honnan szerezzünk PB palackokat. Hamar meg is találtuk a megfelelő helyet. Ez egy helyi vállalkozás, amely az interneten is jelen van, egyszerűen lehet tőlük rendelni, és házhozszállítást is vállalnak. Első sorban a gázpalack ár volt az, amire kíváncsiak voltunk, és örömmel láttuk, hogy ez mennyire kedvező a számunkra. A rendelés telefonon keresztül zajlik. Gyorsan tárcsáztuk az oldalon látható számot, és egyből két 23 kg-os PB gázpalack tulajdonosai lettünk. A fűtéshez elegendő egy is, de szerettük volna, hogy legyen egy tartalék palackunk is otthon. Azóta is folyamatosan cseréljük őket. Ahogy kifogy az egyik, felszereljük a másikat, és hívjuk is ezt a céget a csere kapcsán, ugyanis ezt is elintézik. Bár több féle gázpalackkal is foglalkoznak, számunkra most ennek a beszerzése volt az elsődleges, de azóta már ajánlottam egy pár ismerősömnek, például azoknak, akik héliumos lufi partit szerettek volna tartani. Ahogyan mi is, mások is elégedettek velük.
Azóta ez már a második telünk volt ezzel a gázpalackos, garázsos felállással. Örömmel jelentem, hogy úgy a tavalyi telet, mint az ideit is a növényeim épen és egészségesen megúszták, és végre eljött az ideje, hogy ismét élvezzék a napfényt. Egyeseknél már egy-egy bimbót is láttam, amiből csodálatos virágok lesznek.
Nagyon örülök, hogy végre itt a jó idő, és mindannyian élvezhetjük ezt a csodás újjászületést!